Miért tartanak egyre kevésbé tartósak az általunk gyártott termékek? Miért van az, hogy egy 1911-ben gyártott izzó kiégve több mint 100 évig bírja, a ma gyártottak pedig alig 1000 órát? Van neve, tervezett elavulás
Az ütemezett elavulás egy termék hasznos élettartamának ütemezése, így a termék egy előre meghatározott időn belül használhatatlanná válik. A felhasználások száma is korlátozhatja őket, például egy nyomtató, amely tízezer példány nyomtatása után leáll.
Mi a tervezett elavulás célja?
A tervezett elavulás elsődleges célja annak biztosítása, hogy a fogyasztók többször vásároljanak terméket, ne csak egyszer. Ez természetesen növeli a termékek iránti keresletet, mert a fogyasztóknak újra és újra vissza kell térniük. A felhasználónak többször kell megvásárolnia ugyanazt a terméket, mintha a termék ellenálló lenne, és egy életen át kitartana.
Képzeld el, hogy soha nem kellett izzót vásárolnod, hiszen nagyapád otthon tette őket, továbbra is úgy ragyognak, mint az első napon. Valószínűtlennek tűnik, de nem az, az ilyen típusú izzókat tökéletesen le lehet gyártani. Az izzógyártók azonban kifogynának a vevőkből, megszűnnének. Ezért gyártanak olyan izzókat, amelyek programozott élettartama 2500 óra, így újra és újra izzót kell vásárolni. Szükséges a tervezett elavulás? Lehetséges ennek véget vetni és hatékony termékeket előállítani?
Dokumentumfilm az ütemezett elavulásról
Az RTVE által készített "Vásárolj, dobj, vásárolj" című dokumentumfilm a programozott elavulásról beszél, amely kifejezés a társadalom által nagyon kevéssé ismert, de napjainkban rendkívül fontos. A dokumentumfilm arra késztet bennünket, hogy vajon van-e értelme a konzumerizmuson alapuló gazdasági rendszernek.
Az elmúlt évszázadban a cégek azt vizsgálták, hogyan tervezzenek olyan termékeket, amelyek kevésbé tartósak, hogy újra megvásárolhassuk termékeiket. Van értelme pénzt költeni a kevésbé tartós termékek készítésének kutatására? Első pillantásra egyértelmű a válasz, de ha nem égnek ki az izzók, akkor a gyártásukra szakosodott cégek csődbe mennének, és nem gyártanának többet. A dokumentumfilm további kérdéseket vet fel, van-e értelme végtelen mennyiségű terméket gyártani egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező bolygón? Nincs mód arra, hogy a vállalatok a hatékonyság növelésére törekedjenek, miközben továbbra is fennmaradhatnak?
Nyílt vita a termékek tartósságáról és a kapitalizmusról
A dokumentumfilm vitát nyit a fogyasztói életstílus logikájáról, ahol a rossz minőségű termékek hegyeit állítják elő. 1911-ben bejelentették a 2500 órás élettartamú izzókat, 1924-ben a gyártóik vállalták, hogy nem gyártanak 1000 óránál tovább.
A kapitalizmus alapjait tépő kérdésről van szó, ezért nagyon nehéz esetleges megállapodásokat javasolni ennek megváltoztatására. Egy lehetséges megoldás például az lenne, hogy minőségfenntartási díjként évente kifizessék a villanyszámlán az izzókat. A világítócég az izzókat, mint a szolgáltatásában szereplő terméket gondozná, és költségeinek csökkentése érdekében igyekezne az izzók minél hosszabb élettartamát biztosítani.
Ez a dokumentumfilm számos televíziós díjat nyert, köztük az Onwings-t, a 2011-es év legjobb dokumentumfilmjének járó díjat a Spanyol Televíziós Akadémia, SCINEMA (Ausztrália), FILMAMBIENTE (Brazília), Guangzhou Nemzetközi Fesztivál (Kína), Maeda Különdíj. (Japán) stb.
A dokumentumfilmet az RTVE következő linkjén tekintheti meg: A dokumentumfilm – Vegyél, dobj, vásárolj